Az emlékek velünk élnek
Néhány évvel ezelőtt Borsiban vettem részt II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulóján.A műsor keretén belül fellépett a Borsiban nagy sikerrel működő Muskátli énekkar is, fantasztikus tehetségről téve tanúbizonyságot. Repertoárjukban felcsendült dalok közül néhányra felhívták a figyelmemet. Nem másért, minthogy a dalokat szülőfalujukban élő Balogh Berti bácsi írta. Nagyon büszkék vagyunk rá – mondták vendéglátóim. Néhány év eltelt azóta de a gondolat, hogy megismerjem személyesen is a borsi zenész-zeneszerzőt, nem hagyott nyugodni. Egy kedves ismerősöm közbenjárásával sikerült időpontot megbeszélnünk a találkozóhoz. Bevallom, izgultam kicsit és útban Borsi felé azon járt az eszem, vajon hogyan fogadja majd „ a messziről jött idegent”.
Mikor megérkeztem a kicsi ház kapujában egy törékeny, ám korát meghazudtoló bácsi fogadott. Kedvesen invitált a hűvös szobába (jól is esett a kánikula miatt). Mikor körülnéztem, mintha csak egy időutazáson lennék. Nem is hallottam kérdését, hogy kérek – e valami üdítőt, annyira belemerültem abba ami szemem elé tárult. Az ablak alatt egy gyönyörű 150 éves bécsi zongora diszelgett némán de annál méltóságteljesebben. Mintha csak azt üzenné, Ő bizony nemakárki. Szememmel feltünőtlenűl a nevét kerestem. Proksch Pianos olvastam a nem mindennapi betűírással írt nevet. Közben hellyel kínált és ahogy leültem újabb ritkaságon akadt meg a szemem. Az eredeti Magyarország térképén. Csodálatomat bizonyára már nem tudtam leplezni, mert mosolyogva jegyezte meg, hogy bizony ez a térkép nagyon kevés embernek díszíti az otthona falát. A kis asztalon régi füzetek, fényképek hevertek.
Miután ő is helyet foglalt mellettem, egy kötetlen de annál meghittebb beszélgetés kezdődött el. Berti bácsi (ahogy mindenki hívja) 1935-ben született Borsiban. A zene szeretetét édesapjától örökölte, aki görögkatólikus kántor volt. Isten iránti hitben nevelkedett és éli azóta is az életét. Szeme könnyes és kicsit szégyenlősen kér elnézést. „Tudja kedvesem, kicsit mindig elérzékenyülök ha a régi időkre emlékezem”– mondja szerényen. Gyermekkorában, szülőfalujában egy idős tanítótól sajátította el a kottaolvasás alapjait. Bár ezek csak alapok voltak a többit már autodidakta módon tanúlta meg. Édesapja rengeteg dalt tudott és ezeket Berti bácsi hallásból kottázta le, hogy megmaradjanak az utókornak. Zenélni a bátyjával kezdtek tizenévesen. Első hangszere egy öreg hegedű volt amit édesapja egy cigányzenésztől vett. Általános iskolába Bodrogszerdahelyre járt ahol hamar elterjedt az ifjú zenész híre, így sokszor játszott az egész osztály előtt.
A középiskola elvégzése után a kassai gépgyár fúvószenekarának lett a tagja, 1951-1953 között. Akkor már klarinéten és saxofonon is játszott, amit természetesen saját akaraterejének köszönhetett. „Hogyan kerűlt a fúvószenekarhoz?” - kérdeztem csodálkozva. Hisz tudjuk, abban az időben nem volt könnyű egy faluról felkerült fiatalnak álmai megvalósítása. „Sok dolgot vettek figyelembe. Többek között a testalkatot, az újjakat még a fogait is egy zenésznek. Ha ezek megfeleltek, már egyenes út vezetett a tagságig.“ – meséli mosolyogva.
Aztán mint minden koraköteles fiatal férfi Ő is megkapta katonai behívóját Brünnbe. Ott sem hagyta cserben ritka tehetsége, hisz 1955–57 között is a katonai fúvószenekar tagja volt. Próbálták meggyőzni, hogy maradjon köztük de Ő visszavágyott szülőfalujába, Borsiba.
Falujában 1958-ban megalakúlt a BEBI zenekar. A név kötelez, mondja, hisz a zenekarban csupa fiatal fiú zenélt. Rengeteg fellépésük volt és nagy sikerük. Aztán a hetvenes évek elején megalapitották az ASTRA együttest. Játszottak bálokon, lakadalmakban, szalagavatókon és hasonló jeles eseményen. Énekesük Árvay János volt az akkori CSEMADOK énekverseny 3. helyezettje. Nagy megtiszteltetés volt számukra, mikor meghívást kaptak a Művészetek palotájába Kassán, hogy az ott megrendezésre kerülő Magyar bálon ők szolgáltassák a zenét. „De sajnos egyszer minden véget ér” – mondja kicsit szomorú arccal. 13 sikeres év után szétváltak útjaik. Talán a sors iróniája, hogy újra rátalált a zene. Pontosan 1961-ben alakult meg Borsiban a CSEMADOK, Fábián Zoltán vezetésével. Onnantól kezdve aktív tagja lett a szervezetnek. Akkor már nem csak kottákat írt, hanem dalokat is. Az éneklőcsoportban eleinte énekelt, később már klarinéton kísérte őket. Sajnos a kor előrehaladtával jöttek a betegségek is, így közel három éve nem zenél már.
„Ugye van még egy kis ideje rám?“- kérdezi halkan. Mikor bólintottam, örömmel mutatta meg kottafüzetét. Miközben ámulattal lapozom és bármit is kérdeznék, elmodja, a kották az Ő keze munkája. Van amit ceruzával és van amit tollal rajzolt meg. Precíz, pontos munka. Alattuk a dalszövegek amiket írt. Összesen 36. Vannak köztük gyermekdalok: Búcsú az óvodától, Anyák napjára, Tündérálom és még sorolhatnám. És felnőtteknek szóló dalok: Fohász, Betlehemi éjszaka, Ott ahol a Bodrog ballag. „Melyik a kedvence?“ A válasz egyszerű és bölcs. „Ahogy egy szülő számára mindegyik gyermeke egyformán kedves, úgy nekem is egyformán kedvesek ezek a dalok. Boldog vagyok, hisz két saját dalomat a Dankó rádióban is hallani. Az anyai sziv , Csóka Júlia operett primadonna előadásában és Ennek a kislánynak csipkés a kötője, Bányai Márton előadásában
Kiváncsi voltam, eddigi zenés éveiben mire a legbüszkébb. „Büszkeség nincs bennem. Talán inkább boldog vagyok, hogy életemet a zenének szentelhettem és a zene iránti szeretetemet átadhattam gyermekeimnek. Most már ők viszik tovább ezt az örökséget. Természetesen még vannak terveim.“
Balogh Berti bácsi augusztus 17-én ünnepelte 80-ik születésnapját. Ez alkalomból Wass Albert idézettel szertnénk köszönteni: „Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen. S van benne bölcs tudása annak, ami emberi megpróbáltatások fölött magasan lebeg, és méltóságos tisztán. Isteni igazságnak. Mely abban áll, hogy élünk. Mégis élünk. És süt reánk a nap.“