Alázattal vállaltam sorsomat
Amikor 2014-ben megbetegedett, még nem is sejtette, hogy rövid időn belül, saját festményeiből rendeznek majd kiállítást. És hogy hogyan lesz egy nővérből pedagógus majd festő művész, annak hosszú, rögös de mégis happy endel végződő története van.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem néztem kicsit utánna annak, mi is a művészet valójában.
Sokan, sokféleképpen értelmezték a művészet fogalmát. Volt, aki világmodellként, a valóság utánzásaként, a kimodhatatlan tolmácsaként jellemezte.
A művész céllal alkot. Lehet, hogy csak unatkozik, és az alkotással az unalmát akarja elűzni. Lehet, hogy az érzéseinek enged utat, lehet hogy ünnepel vagy éppen megbotránkozik. A művészet lehet kedvtelés, gyönyörködtetés, szórakoztatás, üzenet vagy éppen terápia…
Éva személyében egy csupaszív és tele energiával megáldott embert ismertem meg. Aki szereti a természetet, a virágokat, madarakat és nem szalasztja el, hogy akár csak egy fénykép elejéig meg ne örökítse azt. Teljesen mindegy, hogy tudatosan indúl a természet csodáinak és szépségeinek a felfedezésére vagy csak a véletlennek köszönheti az adott élményt.
Eddigi élete során három szakmája is volt. Pontosabban kettő, a harmadikat a sors alakította ki számára. Nővérként kezdte pályafutását a nyolcvanas évek elején a tőketerbesi kórházban. Tizennégy év után a helyi Vöröskereszt alkalmazottjaként dolgozott a falujában (Csicserben) mint nővér, látogatta az időseket és a betegeket. Mind e közben, ajánlatott kapott, kisegítő tanítói állásra. Természetesen képesítést kellett szereznie, így jelentkezett az eperjesi pedagógiai főiskolára, ahol kimondottan roma és hátrányos helyzetű gyerekek foglalkozására szerzett képesítést és elindult pedagógusi pályafutása. Imádta a munkáját és boldogsággal töltötte el, minden apró eredmény, siker. Egyre jobban élvezték a tanítási órákat, az egyes foglalkozásokat és meglepetésére a „gyerekei“ is megszerették őt. Így telt el közel tíz év. Személyesen is tapasztalhatta, hogy mennyi tehetség veszlik el, lesz semmivé miután a gyengébb, lassúbb gyerekek kikerűlnek a kis falusi iskolából. A városi iskolákban nem tudják felvenni a diktált tempót, ezáltal lemaradnak, nincs motiváció ami tovább hajtsa őket és sok helyen nincs kisegítő tanító aki külön ezekkel a gyerekekkel foglalkozzon.
2014 decembere mélyen belevésődött az emlkezetébe. Az akkor átélt trauma nyomot hagyott benne mind testileg, mind lelkileg. A karácsonyi előkészületek boldog és felhőtlen pillanatait Éva betegsége árnyékolta be. Egy éjszaka alatt változtatta meg addigi életét, tette őt munkaképtelenné. Jobb végtagjai nem engedelmeskedtek, lábát alíg tudta emelni, kezével pedig még az is nehézséget okozott, hogy akár egy ceruzát, kanalat megtartson és egy apró mozdulattól is a velejéig ható fájdalom ágyhoz kötötte. Akárhogy is szerette volna, elvesztette irányítását végtagjai fölött. Igy vált többé-kevésbé kiszolgáltatottá családjától. Minden vizsgálati eredmény egyértelműen támasztotta alá, hogy Éva átvészelt egy Stroke-ot ( agyi infarktus: ilyenkor az agyat ellátó ér vagy erek záródnak el, másképpen szélütés ).
Kórházi kezelése után nehéz időszak következett. Hosszú idő telt el, míg egy délután arra kért, látogassam meg. Szívesen tettem eleget kérésének és csak remélni tudtam, hogy egyre jobb színben látom majd viszont. Meglepetésemre mosollyal az arcán fogadott, kicsit még bicegve vezetett be a nappaliba. Zavarban voltam. Ilyenkor az emberek zöme általában sajnálkozni kezd, tanácsokat ad, biztat vagy egyszerűen csak a beteg hogyléte felől érdeklődik. Nem tudtam, mit mondhatnék, de nem is volt szükség szavakra. Éva apró meglepetést készitett számomra. Néhány perc után felhőtlen beszélgetés alakult ki közöttünk. A felépülésig rengeteg munkára és kitartásra volt szüksége és addigi élete teljesen más irányba terelődött. Így lett a nővérből, pedagógusból lassan de biztosan festőművész…
Miután nem térhetett vissza kis tanítványaihoz, úgy ézete tennie kell valamit, hogy gyorsan és hasznosan teljenek napjai. Gyakran volt egyedűl, hisz gyerekei már saját útjukat járják, férje pedig dolgozott. Egyre sűrűbben kezdett érdeklődni a festészet iránt. Mivel még nem volt sem erős, és a járása sem volt tökéletes a természet iránti hűségét és szeretetét nem tudta képekben megörökíteni. „Sokat böngésztem az interneten, megnéztem különféle festményeket, alkotásokat és mivel gyerekkorom óta nagyon szerettem rajzolni, festeni és az iskolában a gyerekekkel is sokat foglalkoztam ezen a téren, úgy döntöttem komolyabban szeretném venni a festészetet. Megnéztem több filmet, könyveket tanúlmányoztam és megrendeltem az első vásznat, festéket, ecsetet és nekiláttam.“
Eleinte nehéz és ügyetlen volt minden mozdulat. De miután magára maradt a lakásban, újra elővette a vásznat, festéket és kezdett mindent előlről. Egy év elteltével szebbnél szebb festmények kerűltek ki a kezei közül. Az alkotás elfeledtette vele betegségét és egyre ritkábban gondolt arra, miért pont Őt érte ez a csapás. Legszívesebben virágokat fest, nagyon szereti az absztrakt művészetet. Ott ugyanis szabadabban ki tudja mutatni érzéseit, jobb vagy rosszabb pillanatait, napjait. Megkértem, mutasson néhányat. Boldogan tett eleget kérésemnek, én pedig egyik ámulatból estem a másikba. Hirtelen ötlettől vezérelve tettem fel a kérdést, nem akar-e kiállitást rendezni, megmutatni ezeket a csodákat, átadni ezt az élményt másoknak. Szerényen csak ennyit mondott: „Hisz ez csak terápia a számomra. Szeretek festeni, megnyugtat, boldog és elégedett vagyok ha elkészül egy alkotás. Ez hajt, hogy belekezdjek egy másikba. De hogy kiállitás legyen belőle, arra még csak gondolni sem merek.“
A művészet sokoldalú. Általa megtapasztaltam, hogy a festészet igazi szórakozás. Ugyanis a rengeteg vászonra festés után érdeklődni kezdett a kőfestés iránt is. Kezdetben kisebb kavicsokra festett, most már ha rátalál megfelelő alakú és méretű kövekre, azokra is szívesen fest. Mesés, kicsit huncut alkotások díszítik virágoskertjét. Levelek között megbújt katicabogarak, komoly tekintetű bagoly, óvatosan kúszó csiga és ami a legújabb, édes kis kutyus virágcserépre pingálva. Nem kis örömére az arra sétáló óvodásoknak is.
És ezt még mindig lehet fokozni. Most már a textilfestést is ízlelgeti. Külön élményt nyújt, ha gyerekeknek festhet mesehőst, autót vagy éppen tündért, hercegnőt egy kedvenc pólóra. Természetesen felnőtt mintákat is alkot, szívesen ajándékozta meg vele eleinte családtagjait.
Lassan megtellik a napalli és csak csodálni tudom. Magamban egyre csak azon a bizonyos kiállitáson gondolkozom. Hisz a türelem, a kitartás és a kemény munka meghozta gyümölcsét.
„ Tudod, én csak egy amatőr festő vagyok, de abban amit csinálok örömömet lelem és ha ezt csak egy kicsit is át tudom adni az embereknek, az már nagy boldogsággal tölt el. Most már hozzám tartozik, erőt merítek belőle tudom, hogy ennek köszönhetem a gyógyulásomat.“
2016 május 5-én megnyilt Szakala Éva első és reméljük nem az egyetlen kiállitása, közösen még egy amatőr festőművésszel együtt Sátoraljaújhelyen. Társa a festészet örömeiben a helyi görögkatólikus plébános, Perhács Árpád.